Rendszeresen előfordul, hogy valaki felhív bennünket és vízijártassági papírt szeretne. Amikor megtudja az érdeklődő, hogy kedvtelési célú vitorlás, illetve kisgéphajó képesítés megszerzésére van nálunk lehetőség, akkor tiltakozik, hogy nem- nem, neki „csak” egy vízijártasságira van szüksége!
Megfigyeltem, hogy általában az idősebb korosztály ragaszkodik a vízijártassági papírhoz, a fiatalabb generációk már hajós jogsit szeretnének, ezért elkezdett érdekelni a hajós képesítések szabályozása a magyar jogszabályokban. A kezdetek egészen az 50-es évekre nyúlnak vissza, amikor is a Belügyminisztérium szabályozta a magyar hajózást. A téma feldolgozásában segítségemre volt Lengyel Tibor Virtuális időutazás a “vizijártassági”, hajóskapitány, hajós jogsi körül munkája és Deák István Balatoni Vízi Rendészeti Almanachja (1921- 2011.).
Mielőtt belekezdenék a történeti áttekintésbe előrebocsátom, hogy vízijártassági igazolvány már évtizedek óta nincsen, hajós jogsi meg nem is volt!
Vízijártassági engedély és a múlt
Az első, mint jogszabály által használt kifejezés létezett, az utóbbi pedig a köznyelvben él csak!
Helyesen, ma használt jogszabályi nyelvezetben hajózási képesítésekről beszélünk, de lássuk a kezdetektől, hogyan jutottunk el idáig!
A Balatonon már 1951-ben célkitűzésként megszületett a Siófoki Révkapitányság vezetői körében, hogy az újonnan alakult szerv, többek között a vízijártassági vizsgákat is megszervezze. Bizonyítékként szolgálhat erre a 15.800/1951. (IX. 13.) BM rendelet, ami a kishajók (motorcsónakok, kajakok, evezős- és vitorláscsónakok) belvizeken való közlekedésének szabályozásáról szólt. Ennek 1. paragrafusának 1. bekezdése már megemlíti a jártassági vizsgát.
(1) Az 1952. évi május hó 15. napjától – a 4. §-ban meghatározott kivételekkel – csak abban az esetben adható ki kishajó használatra és lehet azzal közlekedni, ha a kishajót igénybevenni szándékozó, illetőleg igénybevenni szándékozók közül legalább egy személy az evezésből, a kajakozásból, vagy vitorlázásból a Munkára Harcra Kész testnevelési rendszerrel (továbbiakban: MHK.) kapcsolatos próbát, illetőleg a jártassági vizsgát sikeresen letette és ezt a sportköre (sportszervezete, üzeme, hivatala, iskolája) által a 3. számú minta szerint „Igazolással” igazolja.
A korabeli jogszabályokban kétfajta vízijártassági fordul elő kedvtelési célból. Az egyik, mint fent is olvasható egy civil szervezet által kiadott IGAZOLÁS, míg a másik a vízirendészet által kiállított IGAZOLVÁNY. Mindkettő hivatalos, és jogszabályban szabályozott körülmények között volt használható.
A civil testnevelési szervezet (üzem, iskola, sportkör, stb.) vízi jártassági igazolása a 15.800/1951. (IX. 13.) BM rendeletben szabályozott volt.
A „másik” vízijártasságit a vízirendészet Vízijárművezetői Vizsgabizottsága adta ki, mégpedig az 1959. június 1-jén hatályba lépett, a belügyminiszter 2/1959. (VI. 2.) BM rendelete a folyamrendészeti feladatok ellátásáról alapján. A rendelet 4. § (5) bekezdése szerint „a vízijártassági vizsgáztatással kapcsolatos teendőket az ország egész területére kiterjedő illetékességgel a folyamrendészeti szervek látják el.”
Vízijártassági vizsgát tenni bármelyik révőrsön lehetett. A vízijártassági vizsga alapján a vízirendészeti rendőri szervek a mellékletben látható igazolványt és igazolást állítottak ki.
A 2/1959. (VI. 2.) BM rendeletet a vízirendészeti feladatok ellátásáról szóló 2/1966. (III. 13.) BM rendelet helyezte hatályon kívül, mely rendelet azonban már nem tartalmazza a vízijártassági vizsgáztatásra vonatkozó előírásokat. A 2/1966. (III. 13.) BM rendeletet a vízirendészeti és a víziközlekedéssel kapcsolatos rendőri feladatok ellátásáról szóló 7/1978. (XII. 22.) BM rendelet helyezte hatályon kívül, és ez a rendelet sem tartalmazott a vízijártassági vizsgáztatásra vonatkozó felhatalmazást.
Az 1966-tól 1979-ig terjedő időszakra vonatkozóan nem lelhető fel jogszabályi felhatalmazás a vízijártassági vizsgáztatásra és a vízijártassági igazolvány kiállítására vonatkozóan.
A jogszabályokból megállapítható tény, hogy 1979. augusztus 31. után a vízirendészet Vízijárművezetői Vizsgabizottsága nem állított ki vízijártassági igazolványt. A 15/2001. KÖVIM rendelet is szabályozta eredetileg, hogy a vízirendészet Vízijárművezetői Vizsgabizottsága által 1979. augusztus 31. előtt kisgéphajó és vitorlás kishajó vezetésére kiadott vízijártassági igazolvány alapján – milyen különbözeti vizsgákkal – milyen jogosítvány/képesítés szerezhető. 2022. IV. 19-étől ez a lehetőség kikerült a rendeletből, így tehát hiába van valakinek vízijártasságija, az már nem élvez előnyöket és nem kaphat felmentéseket a hajózási képesítések megszerzése során.
Megállapítható, hogy az 50-es évek elejétől a 70-es évek végéig beszélhetünk vízijártassági igazolványról, utána pedig hajózási képesítésekről.
A hivatásos és a kedvtelési célú képesítések jelene
A ma Magyarországon hatályos jogszabályok szerint érvényes „HAJÓS KÉPESÍTŐ OKMÁNY” a különféle bizonyítványok összefoglaló megnevezése, a hajózási képesítésekről szóló:
15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet (továbbiakban képesítési rendelet) szerint
8. § (1) Az eredményes elméleti és gyakorlati hajóvezetői vizsga vagy jogosultág alapján megszerzett képesítést a vizsgaközpont a hajózási hatóság nyilvántartásába bejegyzi. Kérelemre, a hajózási hatóság nyilvántartásában szereplő képesítés igazolására a vizsgaközpont képesítő okmányt ad ki.
A rendelet szerint a belvízi úszólétesítményen képesítéshez kötött fedélzeti szolgálatok az alábbiak:
- Hajóparancsnok,
- I. fedélzeti tiszt,
- kishajó-vezető (a kisgéphajó, a szolgálati kisgéphajó, a vitorlás kishajó vezetője),
- úszómunkagép-vezető (pl. úszókotró, úszódaru, úszócölöpverő vezetője),
- géphajókormányos,
- gépnélküli hajó-vezető (uszálykormányos, tutajvezető),
- révész (komp vagy révcsónak vezetője)
- II. fedélzeti tiszt,
- kormányos,
- veszélyes áru szállítási szakértő,
- belvízi hajózási rádiótelefon kezelő,
- kishajóvezető (12 főnél több utas szállítására jóváhagyott kishajón),
- személyhajózási szakértő,
- elsősegélynyújtó,
- légzőkészülék-kezelő.
A felsorolt okmányokat az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. állítja ki.
Iskolánkban a legnépszerűbb tanfolyam a kedvtelési célú kisgéphajó- vezetői és a vitorlás kishajó- vezetői képesítés megszerzésére irányuló.
Érdekes, hogy a jogszabály nem az alacsonyabb képesítéstől a kedvtelésitől különbözteti meg nevében a „hivatásos” képesítést, hanem a kedvtelési szóval a köznyelvben kereseti vagy hivatásos képesítésként ismerttől különbözteti meg.
Helyesen tehát a „hivatásos” az vitorlás esetében a vitorlás kishajó- vezető és a géphajó/motorcsónak esetében a kisgéphajóvezető.
Míg ezek „hobby” megfelelője a kedvtelési célú vitorlás kishajó- vezetői és a kedvtelési célú kisgéphajó- vezetői képesítés.
Az elhatárolás közöttük a legegyszerűbben úgy magyarázható el, hogy kedvtelési képesítés a barátokkal családdal való hajózáshoz kell, míg a „hivatásos” okmányra akkor van szükségünk, ha a hajózásunk gazdasági tevékenységre irányul, pénzt fogadunk el azért!
Remélem, hogy ezzel a kis jogszabálytörténeti áttekintéssel sikerült pár érdekes dologra fényt deríteni. Szerintem fontos, hogy megőrizzük a régi elnevezéseket, szokásokat, jogszabályokat, hiszen ezek is részei a magyar hajózás történetének. Visszatekintve elődeink tevékenységére, a mai kor hajósai is biztosan tudnak belőle „építkezni”, használni azt!
Egy biztos, iskolánk mindenkit szívesen lát a tanfolyamain, nevezze bárhogyan is a hajós képesítéseket!
Biztonságos és élményekben gazdag hajózást kívánok!
Dr. Hetényi- Marton Tamás