Kikötői Kurflik Katamaránnal

Katamarán tréning az Adria egyik kedvelt helyén Biográdban

A katamarán tréningeinket az Adria egyik kedvelt helyén Biográdban tartjuk a Marina Sangulin-ban. Októberben még nagyon kellemes az idő a tengeren, szerencsés esetben még fürdésre is alkalmas de a kikötőkben már nincsenek olyan sokan, mint a szezonban. Ezért is szervezzük őszre a kikötői manöverek gyakorlását. A programot úgy állítottuk össze, hogy teljesen kezdők is el tudják sajátítani a különböző manővereket. A fokozatosság maximális szem előtt tartásával, az alapoktól vezetjük végig a tanulókat az anyagon.
 
Az oktatást elméleti képzéssel fogjuk kezdeni, ahol a katamaránok felépítését, szerkezetét, a kezelőszervek használatát, a mozgásuk, mozgatásuk elveit fogjuk elmagyarázni, megismertetni tanulóinkkal. 
 
Következő „lépcsőként” a nyílt vízen nyílik lehetősége kadétjainknak a hajó vezetését elsajátítani és, amikor már jól mennek a manőverek, utána fogunk csak a kikötőben, szűk helyen közlekedni a hajóval.
Manőverek:
  • előremenet két motorral
  • előremenet vészhelyzetben egy motorral
  • hátramenet két motorral
  • hátramenet vészhelyzetben egy motorral
  • elindulás előre mooringról
  • elindulás partfal mellől, párhuzamos helyzetből
  • kikötés hátramenetben mooringos helyre egy ívben
  • kikötés egyhelyben fordulva mooringos helyre hátramenetben
  • kikötés párhuzamosan partfalhoz többféle módon
  • katamarán mozgatása gömbpufferen kötéllel
  • bójára állás katamaránnal orral és farral
  • horgonyzás katamaránnal
  •  továbbá kötéltechnikák és a pufferek helyes használata is a tananyag részét képezi
 

Időpontok:

  • I. 2026. október 17. szombat 14.00-tól 20-a kedd 12.00-ig,
  • II. 2026. október 20. kedd 14.00-tól, 24-e péntek 13.00-ig

Mindkét tréning 14.00-kor kezdődik és már aznap a hajó megismerése és az általános biztonsági szabályok ismertetése után gyakorlással folytatódik. A két teljes napon 09.00-17.00-ig folyik a képzés. 08.00-tól közös reggeli a hajón, 09.00-től oktatás, napközben rövid ebédszünet és a nap végén közös vacsora, egy a csapat által választott étteremben. Az utolsó napon mindkét tréningen 07.00-tól lesz a reggeli és 08.00-12.00-ig a gyakorlás.

 Miért érdemes részt venni a képzésen?

  • a tréningen maximum 4 tanuló gyakorol, ezért minden manőver elsajátítására bőven jut idő,
  • ilyen kis létszámnál az oktató egyénileg tudja a képességeket fejleszteni,
  • mindenki saját, fürdőszobával ellátott kabinban alszik,
  • a tréningre elhozhatod a társadat is, ő nem vehet részt a gyakorlásban de a hajón lehet közben és veled is tud aludni,
  • 4 csodálatos napot tölthetsz – a pároddal – a tengeren és közben új készségekre teszel szert!

 

Árak és amit tartalmaznak:

  • I. tréning 2026. október 17- 20. 4 nap: 1100 euró
  • II. tréning 2026. október 20- 24. 4 nap: 1100 euró

(A két tréning „egyforma”, ugyanaz a tematikája mindkettőnek, tehát 4-4 fő tanuló jelentkezését várjuk!)

Az 1100 euró két fő részére értendő 1 kabinban, ahol csak az egyik résztvevő gyakorolhat a 2. személy csak kísérő és a szerepek nem cserélhetőek! Amennyiben egyedül, kísérő nélkül veszel részt a képzésen, az ár akkor is 1100 euró.

 

Az ár tartalmazza:

  • elméleti és gyakorlati képzést,
  • a hajóbérlés költségét,
  • üzemanyagköltséget,
  • a hajó kaucióbiztosítását,
  • takarítás, ágynemű költségét,
  • idegenforgalmi adót,

 

Amit nem tartalmaz: oda- vissza utazás, utasbiztosítás, étkezés, szabadidős programok költsége és amit még fent nem írtunk.

A tréninget a Hetényi Hajósiskola tengeri túravezetője Dr. Érdi Bálint SRC oktató, yachtmaster ocean tartja.

 

Amennyiben megtetszett a tréning és szeretnél jönni, akkor az info@hetenyihajosiskola.hu e-mail címen jelezd nekünk és szándékod megerősítéséül a Hetényi Hajósiskola Kft. euro számlájára kérlek utald el az előleget, a teljes összeg felét, 550 eurót!

A részvételi díj beérkezése után egy oktatási szerződést fogok küldeni, melyet kitöltés és aláírás után kérek vissza!

Keszthelyen és környékén készpénzben is fizethetsz, egy előre megbeszélt időpontban!

A nagy érdeklődésre tekintettel és a viták elkerülése végett az üres helyeket az utalások sorrendjében fogom feltölteni, ezért ha utalsz, kérlek küldd el azonnal a bizonylatot, mert előfordul, hogy csak pár nappal később íródik jóvá a számlánkon!

A 2. részlet (550 euró) 2026. szeptember 15-ig esedékes.

Utalási adatok:
Hetényi Hajósiskola Kft.
IBAN: HU78 10300002-13594297-00014885
BIC: MKKBHUHB

Amennyiben a tréningen mégsem tudsz részt venni, a befizetett összeget csak abban az esetben tudom visszaadni, ha találsz valakit magad helyett és ő kifizetni neked vagy én találok helyetted valakit! Megértésedet köszönöm!

Bármi kérdésed lenne hívj!

+36 70 342 5529

Vagy írj!

info@hetenyihajosiskola.hu

 

 

Folytasd velünk a kalandot a tengeren is, várunk a fedélzeten!